A tőzegáfonya rokona a fekete áfonyának és az áfonyának is, hiszen mindegyikük az örökzöld azáleák családját gyarapítják. Észak-Amerikából származó növényről van szó, ami elsősorban a mocsarak, lápok közelében nő, mivel kedveli a savas pH-jú területeket. A gyógyító erő érett gyümölcsében rejlik, amit többféle betegség gyógyítására is felhasználnak.
Az áfonyák nálunk ugyan ritka növények, de a sarkkörtől a trópusokig, az északi féltekén sok helyen megtaláljuk az áfonyák mind a 300 faját. A tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccus) a család egyik kiemelkedő tagja, amit általában a nedves közegekben lelhetünk fel. (A 19. században még a Dunántúlon is találtunk belőle.) Sokan keverik a vörös áfonyával, sőt az angolban még meg is egyezik a nevük: mindkettőt cranberry-nek hívják. Ám a vörös áfonya igazi hazája Észak-Európa, ott az erdős tundrák és tajgák növénye. Közép-Európában csak a hegyek magasabb régióiban él, hazánkban jóval ritkább, mint a fekete áfonya. Kedveli a fényt, ezért inkább erdőszéleken, vágásterületeken telepszik meg. Nálunk a Zempléni-hegységben, illetve a Nyugat-Dunántúl néhány pontján (például az Őrségben, Göcsejben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Mecsekben) található.
TEBOFORTAN 40 MG FILMTABL. 50X
Garmastan 20 G Kenocs
Endogol Macrogol 3350 Belmoso Folyadek 4X
TEVA-AMBROBENE 15MG/5ML SZIRUP 100ML
Espumisan 100 mg/ml belsőleges emulziós cseppek 30 ml
SARIDON TABLETTA 10X
Szennalevel 50 Gr
NOLPAZA CONTROL 20MG GYNEDV.ELL.TABL. 14X
UROGIN BELSOLEGES FOLYADEK 1X125ML 